-Én odaadok neked mindent, ami kell, majd te elintézed!- kérte tőle José és Kim bólintott.
-Természetesen! Először kell egy hivatalos igazolás, hogy itt laksz és még nőtlen vagy. Továbbá egy hiteles fénymásolat a te születési anyakönyvi kivonatról, a keresztleveled és egy igazolás, hogy külföldi nőt vehetsz el feleségül, aki majd spanyol tartózkodási engedélyt fog kapni! Egyelőre ez minden!- sóhajtott Kim. -Oh, nem, még valami! Az én okirataimat egy ír fordítóiroda spanyolra fogja lefordítani és a te okirataidat angolra. Ha minden meglesz, eljövök, és a spanyol hatóságoknál intézkedünk. De akkor neked kell segíteni nekem, mert annyira még nem beszélem a nyelvedet!- José bólintott.
-Persze, majd megcsinálom! Addig én folytatom a bikaviadalokat, majd kérek szabadságot és összeházasodunk!- Kim legszívesebben arra kérte volna a vőlegényét, hogy mondjon le a veszélyes foglalkozásról, mert ő bele fog halni félelmébe minden egyes alkalommal, amikor látnia kell a szeretett férfit a bikával szemben, de nem tette, miért is, a fiatal spanyol bikaviador nem is értett semmilyen más foglalkozáshoz!
-Drágám, nagyon vigyázz magadra!- kérte csak a férfitől, amikor a repülőtéren elbúcsúztak egymástól. Sokáig még integetett, amikor a gép felszállt - Írország felé, amelyet Kim többé nem is hazájának titulált! Természetesen az anyja várta őt a repülőtéren.
-Nos, milyen volt?- kérdezte kíváncsian, titokban remélve, hogy a lánya kiábrándultan jön haza. De Kim csak rejtélyesen mosolygott:
-Rövid időn belül visszamegyek hozzá!
-Sok pénzbe fog ez neked kerülni!- jegyezte meg szárazon az anyja, de Kim annyira el volt foglalva magával, hogy a gúnyos megszólás nem is jutott a füléig. Már másnap rohant az egyik hatóságtól a másikig, beadta az okiratokat fordításra, érdeklődött a kiköltözési feltételek után és kiiratkozott az egyetemről. Az irodában nagyon is csodálkoztak, amikor közölte velük, hogy férjhez megy egy fiatal, jóképű bikaviadorhoz és majd Spanyolországban fog élni.
-Nagyon sok szerencsét és sok boldogságot kívánok magának!- mondta a főnöke, és a kolléganői összeadtak egy kis pénzt és szép ajándékot vettek a mennyasszonynak. Kim hálásan megköszönte és elbúcsúzott a főnökétől.
-A viszontlátásra! Sokat tanultam magánál, olyan dolgokat is, amelyek a mindennapi élethez szükségesek. Mindig szívesen fogok emlékezni az itt töltött időkre!- Amikor az összes papír kész volt, Kim vett magának egy "csak oda" repülőjegyet és táviratozott Josének, hogy mikor érkezik majd meg. Bár az anyja minden egyes alkalommal, amikor beszélt a lányával, a legfeketébb színben festette le neki a jövőjét, Kim nyugodt maradt. Felnőtté vált, a szerelem erőt adott neki, hogy folytassa az egyszer elkezdett útját. Amikor könnyű szívvel kiszállt a repülőgépből, kellemetlen meglepetés várt rá. Nem José állt a kijáratnál, csak az anyja! Kim majdnem elszédült: talán valami baj történt a vőlegényével? Az ő szakmájában gyorsan jöhetett egy baleset! A váróterem elkezdett forogni körülötte, de erősen megmarkolta a bőröndjét és a majdani anyós felé ment. A hölgy nem beszélt egy szót se angolul, de Kim sokat tanult spanyolul, így nem volt nehéz megértenie.
-Jó napot, Almérida asszony! Miért nem jött el José?- Összeszorított szívvel várta a választ, de egy óriási kő esett le a szívéről, amikor az asszony elmosolygott.
-Ne félj! Nincs semmi baja, ha attól tartasz! Sajnos el van foglalva a munkájával - most tárgyalnak az új szezonról a főnökével. Ma este hozzánk jön!- Kim arcára visszatért a mosoly, de mégis egy kis csalódást érzett.
-Nem megyünk mindjárt a haziendára?- De az asszony csak a fejét rázta.
-Majd holnap! De itt van már a taxi, gyére gyorsan!- Azzal kisietett és beült az autóba. Az úton gratulált Kimnek a jó spanyoltudáshoz."
-Köszönöm szépen, rengeteget dolgoztam rajta!- válaszolta a lány. Alig várta már, hogy végre megint José karjaiban legyen. De nagyon késő este lett, míg végre az ajtó kinyílt és a szeretett férfi jött be. Mint egy varázsütésre minden fáradtság eltűnt - Kim felugrott a székről és bevetette magát vőlegénye hívóan kitartott karjai közé.
-Drágám, végre itt vagy, annyira vártalak egész délután!- José megcsókolta a mennyasszonyát.
-Kim, sajnos nem tudtam hamarabb eljönni, bocsáss meg! Nagyon jól nézel ki! Én is nagyon örülök, hogy végre nálam vagy!- Az anyja közben tapintatosan elhagyta a szobát és elment a konyhába, vacsorát készíteni. José maga mellé ültette Kimet egy kanapéra és átölelte.
-Jó híreim vannak!- kezdte mesélni Kim, amikor egy hosszú csók után levegőhöz jutott. -Minden okirat nálam van, hitelesítve és hivatalosan lefordítva! Csak a spanyol engedély a hiányzik meg a házasságkötéshez!-
-Holnap máris elintézzük!- ígérte José, majd asztalhoz ültek. Kimnek még hozzá kellett szoknia a késői vacsorához. Biztos volt abban, hogy itt ülnek asztalhoz az egész Európában legkésőbb. Evés közben nem sokat beszéltek, a két fiatal csak arra várt, hogy végre együtt lehessenek! Amikor beköltöztek a kis vendégszobába a folyosó végén, a szerelmi hullám minden mást elsodort. Reggeli után José elvitte a boldog mennyasszonyát a hivatalba, hogy együtt kérjék meg az engedélyt. Itt az első akadályba ütköztek és megtanulták, hogy nem kell egyetlenegy hivatalnoknak se hinni: Az ember az íróasztalán túl csak mindig rázta a fejét:
-Látom, hogy a papírok egy hivatalos fordítóiroda által le vannak fordítva - de én csak olyan külföldi okirattal dolgozhatok, amelyeket az itteni nagykövetségei hivatal fordította le! Vigyenek el minden ír okiratot oda, amik le vannak fordítva, megígérem, hogy két hónapon belül intézkedni fogok!- José nagyon dühös lett, de Kim megnyugtatta.
-Drágám, látod, hogy másképpen nem megy - odaadjuk a papírokat, és újra lefordítatjuk őket!
-De ez nagyon sok pénzbe fog kerülni - és olyan értelmetlen!- suttogta a férfi.
-A boldogságunkról van szó!- válaszolt Kim. -Mit érdekel akkor a pénz?" -Lassan José beleegyezett és még aznap elmentek a nagykövetségre. Amikor végre megkapták a fordítást, persze ugyanazzal a szöveggel, de más bélyeggel, visszamentek a hivatalba. Most még az ember azt akarta, hogy az ír igazoláson a lakhelyről az is álljon, hogy Kim hajadon. Pedig volt külön igazolás arról is. Hosszú beszélgetés után a hivatalnok végre belátta, hogy Írországban nem, írják be a hajadonságot a lakhelyigazolásra, mint Spanyolországban! De azért az ember – biztos, ami biztos - felhívta az ír nagykövetséget: Igen, olyan igazolás csak külön létezik náluk! És el volt intézve a dolog. Azonkívül csak most tudták meg, hogy egy spanyol orvosi igazolás is kell arról, hogy a két fiatal fel van világosítva szexről, terhességről és fogamzásgátlásról! Szerencsére José ismert egy jó orvost, aki gyorsan megírta neki a kívánt igazolást! Végre megvolt minden papír - ki lehetett tűzni a nagy napot! De Kim még mindig nem értesítette a családját, hogy férjhez megy és Spanyolországban marad! Most már eljött annak a pillanata is! Mivel se a haziendán, se leendő anyós házában nem volt telefon, feladott egy rövid táviratot: Házasságkötés október 20.-án. Sevillában. Kim


Nem sokat gondolt arra, hogyan fog majd az anyja arra a hírre reagálni! Addig is nem maradt neki sok idő a gondolkodásra. José, akit lekötelezett a szerződése, hogy részt vegyen minden egyes bikaviadalon, városról városra utazott. Kim addig imádkozott, hogy ne essen semmi baja még a nagy nap előtt! Amikor messze volt a viadal, Kim az anyósjelöltnél maradt és csendesen várta, hogy José épségben visszajöjjön. Hallott már sokat bikaviadorról, aki elbízta magát és egy pillanatig alábecsülte a bikát - és egészségével vagy akár az életével fizetett ezt a nagyképűséget. De Josének nem esett semmi baja, és amikor a közelben volt viadal, elvitte szép, fiatal mennyasszonyát magával. A fogadásokon büszkén bemutatta Kimet a barátainak és együtt ünnepeltek éjszakákon át. Végre eljött a várva várt nap. Bár Kim kissé szomorú volt, mert José egyelőre legalább csak egy polgári esküvőt tervezett, a templomi esküvőt későbbre halasztotta, mint mondta azért, hogy majd az egész család és baráti köre nagy ünnepet csaphasson a haziendán, de nem tudott ez ellen semmit se tenni. De José azért megengedte neki, hogy fehérbe legyen felöltözve. És még egy meglepetés: Az esküvő előestjén megérkezett hirtelen Arden Írországból! A dühét alig bírta visszafogni, hogy a lánya olyan "aljas módon" viselkedett és nem mondott semmit az esküvőről, de azért követelte a lányától, hogy felvegye az ő régi mennyasszonyi ruháját. Amikor a házasságkötés után boldogságot kívánt Kimnek, de nem a vejének, halkan hozzátette:
-Már most megígérem neked, hogy ezért a bolondságodért drágán fogsz fizetni! Nem adok ennek a házasságnak öt évet sem – és meglátod, válás lesz belőle! Elhiheted nekem! Majd emlékezni fogsz a mai szavaimra és elátkozni a napot, amikor elfordultál anyádtól, és ahhoz a külföldi fickóhoz mentél feleségül!- Majd fölényesen hozzátette:
-De még meggondolhatod magad! Még visszaléphetsz!- Kim rémülten nézett az anyjára.
-Megbolondultál?- suttogta rekedt hanggal. -Egy pár órával az esküvőm előtt arra akarsz rávenni, hogy lemondjam az egészet? Miattad - vagy miattam? Én szeretem Josét!!! Azért megyek hozzá feleségül!-
-Biztos vagy benne, hogy ő is ugyanígy szeret téged?- kérdezte halkan az anyja, de Kim mérgesen visszavágott:
-Ha így fogod fel az egészet - miért jöttél el?
-Csak még egyszer figyelmeztetni akartalak, mielőtt belerohansz a szerencsétlenségedbe! De mivel látszólag elhatároztad, hogy boldogtalan akarsz lenni - tessék, csak rajta!- Azzal kiment a szobából és Kim sírva fakadt. Ezen az éjszakán visszajött a szörnyű rémálma, jobban, mint máskor úgy érezte, hogy teljesen ki van szolgáltatva az anyjának. De amikor felébred, arra emlékezett, hogy, rövid időn belül José felesége lesz és az anyja minden hatalmát felette el fog veszíteni! Szegény, hiszékeny Kim!

Az anyakönyvi hivatalban nagyon gyorsan összeadták a fiatalokat. A hideg, fehér falakat csak egy óriási festett címer díszítette, az asztalon egy csokor félig hervadt virág állt és az anyakönyv-vezető teljesen feketébe volt felöltözve. Tanúként eljött egy házaspár José ismerősei közül és egy közjegyző, aki nem messze lakott a haziendától. Azután elmentek egy kis fogadóba, ahol egy külön asztalon ünnepi vacsora várta őket. Ide eljöttek még egy páran José ismerősei közül. Még nem volt nagyon késő, amikor a kis társaság eloszlott. Kimnek azért hiányzott, hogy nem volt tánc, se zenekar! Milyen különbség azokhoz a fényes ünnepekhez képest, amikor a fiatal toreador a győzelmeit szokta ünnepelni! De a férje kérte Kimtől, hogy éppen emiatt legyen csendes, kis esküvőjük! Kim azért sajnálta, hogy nem volt senki, aki megmondta volna neki, hogy milyen szép mennyasszony ő! Bár saját magát nem találta túlságosan csínosnak - az anyja által hozott ruha rövid volt és nem is állt neki jól pedig Kim mindig is arra vágyott, hogy hosszú, bő ruhában és nagy fátyollal megy majd az oltár elé, és hogy a templom előtt állni fog majd egy szép hintó négy tüzes lóval, amely majd elviszi a fiatal házasokat nászútra. José új, de nem feltűnő öltönyt viselt, kis selyemvirággal a zsebében. Az anyja rendelte egy selyemvirág csokrot Kimnek "ez jobban bírja majd a meleget". Még az autóra kitűzött virágok is hamisak voltak. Az ünnep után, bár José elég sokat ívott, beült a vezetőülésbe és Kim mellé. Gyorsan elhajtott egy kis szállodába, ahol Kim anyja, aki a házasságkötés után rögtön elutazott, megrendelt egy kényelmes szobát a fiataloknak. A nászéjszaka fárasztó volt. Amikor Kim végre elaludt, keleten felkelt a vörös nap a zöld olívaligetek mögött. A nászút rövid volt, csak három nap, abból kettő a szállodában. Csak az utolsó napon José vitte el fiatal feleséget egy flamenco-bemutatóra. Túl gyorsan jött el a negyedik reggel és José elutazott. A szerződése követelte tőle, hogy a szezon végéig részt vegyen a bikaviadalokon. Kim az idő alatt az anyósánál lakott.
-Meg kell értened, hogy nem hagyhatlak egyedül a haziendán, Kim!- mondott José újdonsült feleségének.
-Kezdetben az anyám vendégszobában lakhatsz, míg megtalálom valami mást számodra!- Kim mély érdeklődéssel nézett a férjére.
-De José! Miért nem mehetek el a haziendára? Valamikor úgyis ott fogunk élni, nem mindegy, hogy én már előtted ott lakok?- De mennyire csodálkozott, amikor José a fejét rázta.
-Hát nem tudtál, hogy a hazienda nem az enyém! A szponzoromé! Én persze lakhatok ott, de a szponzorom még nem adott nekem engedélyt rá, hogy te velem lakjál!- mondta szárazon. Kimnek leesett az álla:
-Tesséeeeeeek? A hazienda nem a tied? Mondd meg nekem - mi van neked egyáltalán?
-Semmi!- nevetett José. -Minden a szponzoromé! Azt hittem, hogy tisztában vagy vele!- csodálkozott. -Itt mindenki tudja, hogy sok pénzbe kerül, ha sikeres toreador akarsz lenni. A szüleim válása után nem maradt semmi pénz számomra. Anyámat az élettársa tartja el, a férfi lakásában él és a férfi fizetéséből él. Én szerencsémre találkoztam egyszer egy gazdag nemessel, aki vállalta, hogy fizessen nekem mindent. Rendelkezésemre bocsátotta az egyik haziendáját, az autóját és a lovait. Az ő bikái között választhatok, az ő bikáit ölhetem az arénán. Szép fizetésem van - és sok pénz jön még reklámszerződésekből is. Nem kell attól tartanod, hogy nem bírlak majd eltartani - de a szponzorom beleegyezése nélkül nem vihetlek a haziendára!- Kim nagyot nyelt és erősen megpróbálta visszatartani a könnyeit. Mélyen csalódott, de az is igaz, hogy soha nem tette fel ezt a kérdést Josének, amely tulajdonát vagy pénzügyi helyzetét érintette volna.
-Bocsáss meg nekem, José, de amit elmondtál, nagy sokkot okozott nekem! Miért nem mondtad ezt el korábban?
-Nem kérdezted soha! Én meg azt hittem, hogy tisztában vagy vele!- válaszolt kurtán a fiatal férfi. -De miért csinálsz emiatt ilyen cirkuszt? Gyere inkább ide hozzám és adj egy csókot!- De Kim csak állt és állt. Képtelen volt megmozdulni, csak most döbbent rá, hogy milyen keveset tud csak a férjéről. A fiatal férfi végre elvesztette a türelmét és odament a feleségéhez. Átölelte a reszkető lányt és a fülébe suttogott:
-Együtt majd elérünk mindent! Meglátod, szuper lesz az életünk!- Amikor megcsókolta Kimet a lány nem is viszonozta a csókot. Így Kim beköltözött az anyósánál. A hetek múltak és José nem jött vissza. A turné messzire elvitt fiatal feleségétől. De egy szép napon, hamarabb, mint várta, eljött és bement a lakás konyhájába, mert máshol nem találta senkit. Ott volt Kim, egyedül, sírva az asztalra borulva.
-Mi van már veled megint?- kérdezte kemény hanggal a feleségétől. -Miért sírsz?- Kim, aki meglepődött, hogy a férje már hazajött, felnézett rá. Amikor José az arcát látta, gyorsan odajött és átölelte a lányt. Kim megfogta férje meleg testét olyan erősen, mint fulladó a megmentőjét a vízben. Egy hosszú, vad csók után reszkető, halk hanggal elmondta bánatát a férjének.
-José, Drágám! Nem maradhatok itt egy percet se többet! Még ha istállóban kell is aludnom, el kell innen tűnnöm!- Azzal megint sírva fakadt. José megpróbálta megnyugtatni a zokogó lányt, olyan súlyos nem is lehetett a helyzet, biztosan csak nagyon egyedül érezhette magát, nélküle!
-Kim, kérlek, nyugodj meg és kezd ez elejétől! Miért sírsz, és miért kellene innen elmenned? Nem szeretem a síró nőket, pláne akkor nem, ha nem énmiattam sírnak!- tette hozzá humorosan, de Kim észre se vette, inkább még jobban zokogott! Lassan elmesélte a férjenek, mi nehezíti a lelkét.
-Édesanyád barátjáról van szó! Sohasem hagy békén! Megpróbálom, hogy elkerüljem, de nem mindig megy! És tegnap este, amikor be akartam zárni kulccsal az ajtóm - nem volt már kulcs! Egész éjjel ébren voltam, egy bicskával a kezemben!- José nagyon dühös lett.
-Ez a disznó.... Csak nem mert.....???? Nagy zajjal verte öklével az asztalt, de Kim megnyugtatta.
-Nem, Drágám, nem jött el! De érted, hogy minél hamarabb el kell mennem innen! Anyádnak persze nem mondtam semmit! Nem bírtam volna ki, a szemébe nézni és elmesélni, hogy az élettársa utánam jár. Kérlek, José, te se mondj neki semmit! Majd kitalálok valamit, hogy miért mentem el.- José bólintott.
-Ha ez így van, elviszlek a haziendára, beleegyezés nélkül is!- Most már Kim rázta a fejét.
-José, kérlek! Ne bosszantsd fel a szponzorodat! Ha úgy áll a dolog, hogy még nem adta meg az engedélyt, nem lehet! Talán lakhatok egy családnál, akit ismersz vagy találunk valahol egy kis albérletet, amíg be nem költözhetek a haziendába! - De gondolj arra is, hogy egy éven belül be kell hoznom a háztartásomat és a lovamat, másképpen vámot kell majd fizetnem!
-Addigra biztosan a haziendán laksz már!- nyugtatta meg José a feleségét. -De most gyere velem, nem hagylak itt egy percet se többet. Benézünk egy pár barátomhoz. - Kérlek, siess, és egy kicsit hozd rendbe magad!- Kim elrohant a fürdőszobába és hideg vízzel lemosta az arcát, majd kifestette magát. Így már nem látszottak a könnyek nyomai. Kim felvett egy szép kosztümöt, amelyet José vett neki egy drága sevillai butikban. A ruha mélyzöld színe csodálatosan ment Kim zöld szeméhez és vörös hajához. Amikor José meglátta csodálatosan szép feleségét, mosolygott és bólintott.
-Nagyon csinos vagy, Drágám! Gyere velem!- Kim gyorsan írt néhány sort az anyósának, de csak annyit, hogy José hazajött és ő elment vele. A két fiatal autóval ment az egyik baráthoz, akit Kim még nem ismert, miután az első háznál, ahol csengették, senki se nyitott ajtót. A másik háznál, amely egy kis csendes utcában állt, végre kinyílt a bejárati ajtó. Egy fiatalember dugta ki a fejét, majd elvigyorgott.
-Hé, José! Régen láttalak! Micsoda meglepetés! És ki ez a klassz csaj?- Mohó szeme miatt Kim úgy érezte, mintha nem lenne semmi ruha rajta. Egy kicsit jobban belemarkolt José karjába. A férje mérgesen lecsitította barátját.
-Ö a feleségem! Kim Almerida! Bár eljöttünk, téged meglátogatni, de úgy érzem, jobb, ha odébbállunk! Nem vagy olyan állapotban, hogy beszélgessünk komoly dolgokról!- Azzal megfordult. A fiatal férfi összerezzent és lecsukta szemét.
-José, haverom, kérlek! Nem akartalak téged vagy a feleségedet megsérteni! De eddig mindig, ha eljöttél más csajokkal.....- Nem folytatta, mert José már nem volt a közelében. Mérgesen bevágta az ajtót.
-Mit akartál azzal mondani, hogy "nincs olyan állapotban"?- kérdezte Kim a férjétől, többet szerencsére nem hallott. De José csak vállat vont.
-Hát nem vetted észre hogy Juan narkós?- A fiatal bikaviador nem bírta megérteni, hogy Kim annyira ártatlan volt ilyen téren.
-Narkós?- Kim alig akart hinni a fülének. -Te ismersz ilyen embereket, és méghozzá barátodnak titulálod, akik drogot szednek? "-kérdezte elképedt hanggal a férjétől, aki csak egy kis zavart gesztussal válaszolt.
-Mi bajod van vele? Errefelé majdnem mindenki szed valamit, hogy stimulálja magát!
-Te is?- Kim kérdését alig lehetett hallani, annyira félt a választól. De nagy megnyugtatására José rázta a fejét.
-Nem!- habozott. -Illetve az igazat megvallva, mint fiatal srác egyszer-kétszer megkóstoltam, de nem nagyon tetszett, így abbahagytam! Elégedett vagy a válaszommal?- Kim csak bólogatott.
-Persze! Nem akarom, hogy akarattal tönkre tedd magad! Elég nekem, hogy a munkáddal minden nap életveszélyben vagy, nem kell ahhoz még a drogok veszélye. Mindig féltelek, amikor tudom, hogy viadalod van!
-Kedves tőled, de felesleges!- válaszolt fölényesen a büszke bikaviador. – Kívül-belül ismerem a bikákat! De nem akarom, hogy értem aggódj! Talán jobb lenne, ha néha megint elvinnélek a viadalokra, biztosan nyugodtabb leszel, amikor látod, hogy nem kell az életemet félteni!- Azzal magához vonta a lányt és megcsókolta. Bár Kim még mindig nem nyugodott meg egészen, mégis boldog volt, hogy a férje legalább nem szed drogokat. Még egy másik baráthoz is elmentek, de neki se volt helye, a lányt elhelyezni, még ha csak egy pár napról is lett volna szó. Így nem maradt más, mint mégis a haziendára menni. Az éjszakát Kim régi szobájában töltették vidám és szerelmes együttélésben. Másnap José elvitte feleségét magával a következő bikaviadalra. Kim belesodródott egy igazi forró, délspanyol forgatagba. Délután bikaviadal, este ünnep - mindig egészen reggelig, majd alvás valami jobb-rosszabb hotelben vagy barátoknál, majd megint autóban és készülődés a következő viadalra. Egy szép napon megérkezett egy levél, amely a haziendára volt címezve és utána küldték. A levélben az anyja értesítette Kimet, hogy adózási könnyítés miatt Kim már most meg fogja kapni egy részét a majdani örökségének. Rövid időn belül azon a bankszámlán lesz, amelyet Kim és José közösen egy sevillai banknál vezettek. Örömteljes arccal Kim szaladt a férjéhez.
-José, nézd csak! Azzal a pénzzel megvehetjük a haziendát maguknak!- José hosszan gondolkozott, látszólag nem nagyon tetszett neki fiatal felesége ötlete.
-Tényleg ott akarsz lakni?- kérdezte végül a feleségét. -Azt hittem, a várost jobban kedveled!
-Soha nem mondtam ilyet!- ellenkezett Kim hevesen. -Imádom a falusi életet és szeretem a haziendát! Most végre megvehetjük - és boldog, saját otthont alapíthatunk! Azonkívül elhozhatom a bútoraimat és a lovamat!- Amikor José látta, hogy felvirult a lány arca, amikor a lováról beszélt, egy kis féltekénységet érzett.
-Hát persze, a lovad! Ez neked talán a legfontosabb! Én nem is számítok nálad!- A felesége csodálkozóan nézett a férjére.
-De José! Ez két teljesen külön dolog! Bútor nélkül igen csak kényelmetlen egy olyan óriási ház, mint a hazienda és a lovam az enyém, biztosan megérted, hogy azt akarom, hogy nálam legyen! Azonkívül Black Diamond volt az első, igazi "barátom" és itt nem biztos, hogy a főnököd megengedne, hogy én az ő ménjein lovagolhatok - és ez nem is lenne ugyanaz, mint a sajátommal!- José gondolkozott, majd bólintott.
-Na jó. Majd megveszünk a haziendát, ha a szponzorom beleegyezik! Ismerek egy olcsó közjegyzőt, aki majd foglalkozik az egésszel.- Amikor visszamentek Sevillába, José felkereste barátját és megbízta a hazienda vételével. Rövid időn belül a közjegyző értesítést küldött, hogy a papírok rendben vannak, csak el kell jönniük és aláírni az adásvételi szerződést. Az irodában a közjegyző átadta nekik a szerződést, José gyorsan aláírt és Kim is rátett kézjegyét a spanyol nyelven írt okiratra. A közjegyző elmondta nekik, hogy majd ő intézkedik az ingatlanhivatalnál, majd elküldi nekik a tulajdonlap másolatát. Boldogan beköltözött a fiatal pár a haziendára, miután a volt tulajdonos elhozatta az ő berendezését. Az autó és a lovak, bikák továbbra is ott lehettek, a lótartásért José még kapott egy kis külön pénzt. Az öreg házvezetőnőt José elküldte, bár a szponzor szívesen hagyta volna, hogy a fiatal bikaviador szolgálatában maradhasson. De José meggyőzte az embert, hogy a felesége, mivel mostantól otthon fog maradni, majd háziasszonyként fog ténykedni. Kim nem is szólt semmit, amikor a férje arra kérte, hogy a haziendán maradjon. Csak a farm életével nem ismerkedett még meg. Egy napon José arra kérte, hogy paellat készítsen, csirkehússal.
-Ez a kedvenc ételem!- kiabált, amikor szürke csődörje hátán kilovagolt a nagykapun, bikákat választani.
-Nincs már csirke a hűtőben!- ordított utána Kim. José megállította a lovát és megfordult.
-Hiszen tucatszám van az ólban!- azzal elvágtázott. Kim tanácstalanul nézett hol a távolodó férfira, hol a csirkeólra, ahol tényleg vagy szász kisebb-nagyobb baromfi kapirgált.
-Mit csináljak!- sopánkodott Kim, aki életében csak konyhakészen vett meg csirkét, vagy éppen csak evett, mivel a nagymama volt otthon a konyhafőnök. Így leült a nagy fa árnyéka alá és várt, hogy férje hazajöjjön. Amikor José délben izzadtan és fáradtan belovagolt az udvarba egy egész délelőtti kemény munka után és éhes volt, mint egy farkas, csodálkozott, hogy semmiféle jó illat nem csapja meg az orrát! Gyorsan bevezette a lovat a karámba és bement az ebédlőbe, ahol nem vár látvány fogadott: semmi az asztalon és senki az ebédlőben!
-Kim!- Az asszony sietős léptekkel kijött a konyhából.
-Drágám, már hazajöttél!
-És nagyon éhes vagyok! Miért nincs terítve az asztal az ebédlőben - és hol van a paella?- kérdezte a férfi.
-Ma nincs paella! De találtam még egy pár spagettit és gombakonzervet - ez lesz az ebéd!- Kim átölelte a férjét és adott neki egy nagy csókot. -Ne haragudj, Drágám, de be kell vallanom: csak konyhakész csirkét ismertem eddig - és ezekkel, akik itt járkálnak, nincs tapasztalatom! Hogyan kerülnek a tepsibe?
-Istenem!- hördült fel a férje. -Te nem tudsz levágni egy csirkét sem!?-
-Sajnos soha nem volt alkalmam megtanulni!- nevetett Kim. -Nálunk mindent nagyanyám csinált, és a húst az üzletben vagy a hentesnél vettük - akkor az állat már le volt vágva és meg volt tisztítva!- Annyira megtört hanggal beszélt, hogy Joséből kitört a nevetés, hiába haragudott volna is a feleségére. Be kellett látnia, hogy a városi lány nem lehet még tökéletes háziasszony spanyol módra.
-Na gyere! Egyenlőre megeszem a spagettit, mert tényleg nagyon éhes vagyok, majd azután megmutatom neked, hogyan kerül egy élő csirke halálra és a tepsibe!- Azzal bement a konyhába, ahol mindketten gyorsan megebédeltek. Amikor José magával vitt egy nagy, éles kést, Kim egy nagy fazékban vizet tett fel forralni, nem kis irtózattal látta, hogyan vágja le a férje a csirkét. Amikor kibelezte, majdnem hányinger fogta el a szegény lányt, és amikor a forró vízbe mártott tollakat le kellett volna vennie, reszkető kézzel fogott hozzá. De majd elmúlt az első undor - és amikor megette az ízletes húst, megértette, hogy teljesen más, mint azok a csirkék, amelyeket az üzletben szokott vásárolni. Lassan gyakorlatot nyert és nem kellett már félnie, hogy José hazajön és nincs az asztalon ebéd vagy vacsora! Időközben Kim nem tétlenkedett. Intézkedett a bútorok behozatala ügyében és megszervezte Black Diamond utazását. Többhetes szorgalmas levelezés után, végre megjött az értesítés, hogy a hajó megérkezett, rajta a bútorok és a ló! José elkérte a főnökétől egy kis teherautót ló-utánfutóval és Kimmel elmentek megkeresni a szállítmányt. Amikor a kis fekete ló lassan és a hosszú átkeléstől elgémberedett lábakkal kijött a hajóból, Kim könnyes szemmel rohant hozzá.
-Kicsikém, végre itt vagy nálam! Annyira hiányoztál!- Gyöngéden megsimogatta a nemes állat fényes nyakát.
-Gyére, nincs annyi időm!- harsant fel José durva hangja, aki mégis féltekény volt az állatra. -Ma este vissza kell vinnem az autót!- Kim gyorsan bevezette a lovat az utánfutóba, majd előre ült a férje mellé. Amikor a haziendára értek, Kim csodálkozott, mert több fiatalember várta őket.
-Te hívtad ide őket?- kérdezte Josétől, aki csak bólintott.
-Persze, vagy te akarod kipakolni egyedül ezeket a nehéz bútorokat?
-Nem! De nem is gondoltam arra, hogy segítség kellene!- vallotta be Kim.
-Na látod, ez férfimunka. Hagyj engem békében, majd elrendezem a dolgokat. Te addig menj és mutasd meg a lovadnak új otthonát!- Azzal kiugrott a kocsiból és szólt a fiataloknak. Kim kivezette Black Diamondot az utánfutóból és halk szavakat intézett hozzá. A ló figyelmesen körülnézett, majd elindult gazdija után az istállók felé.
-Itt leszel most, kicsikém!- mondta Kim, amikor bemutatta neki a nagy boxot.
-Sajnos nincs széna, de annál több jó szalma és kukorica! Biztosan nehéz lesz az elején, de a te egészséges étvágyaddal nem lesz semmi baj!- A ló mintha megértette volna Kim szavait, letette fejét, és rövid habozás után elkezdte ropogtatni a friss szalmát. Boldogságtól csillogó szemmel nézett Kim a szép állatra, majd kiment és elbúcsúzott a segítőktől. Amikor végre egyedül volt Joséval bementek a házba és nekiláttak a berendezésnek. Kim mindent elhozatott otthonról, mert nagyon jól tudta, hogy amit nem hoz el, azt Arden el fogja dobni vagy elajándékozza az első jött-mentnek. A kevés bútor gyorsan helyet talált az óriási házban, nehezebb volt kicsomagolni és elhelyezni a sok kis limlomot. Minden egyes darabon volt egy kis önragasztó papírcsík, rajta a sorszám és ez a szám szerepelt a nagyon hosszú vámlistán is. Még egy pár napig kicsit rendetlenség volt, de azután minden a helyen volt.
-Kim, most, hogy be vagyunk rendezkedve, folytatnom kell a viadalokat,- szólt másnap José a feleségéhez.
-Már el tudod magadat foglalni itthon, ismered a feladataidat - és mivel az a sz...., ühüm az a ló is itt van, biztos nem fogsz unatkozni.- Kim látta férje arcán, hogy elhatározta, hogy ezentúl felesége nélkül fogja járni az arénákat - és elszomorodott.
-Aha! Te azt akarod, hogy én itt maradjak, míg te az év legjelentősebb részén egész Spanyolországot bejárod, és csak nagyon ritkán látogatsz haza?
-Hozzámentél egy bikaviadorhoz,- vágott vissza nyersen José, -előre tudhattad, hogy ritkán fogod látni a férjed!- Kim kérő szemmel nézett a férfira.
-De miért nem mehetek veled, mint eddig is? Tisztelem az életmódodat, háttérben leszek, de mégis közel lennénk egymáshoz, és néha jót szórakoznánk!- De José csak erősen rázta a fejét.
-Értsd meg, Kim! Egy asszonynak a házban van a helye! Az emberek most már ismernek téged, tudják, hogy nős vagyok - nyugodtan itthon maradhatsz! Én meg eljövök, amilyen gyakran csak tudok!- Azzal lehelt egy futó csókot Kim homlokára - és már el is ment. Miután Kim hallotta távolodó kerék nyikorgását, ő kapott észbe, hogy ezentúl úgy fogja élni itt az életét, mint egy rab. Nincs telefon, nincs autó, és a legközelebbi szomszéd is eléggé messze lakik. Míg volt elég élelmiszer a háznál nem is volt olyan nagy gond, mégis Kim gyakran nem érezte jól magát a "világ végén". Főleg akkor, amikor csak a TV-ben vehetett részt férje viadalain. Az első időben még erőt vett magán, hogy a képernyő előtt üljön és Joséval izguljon, de ez erősebben hatott az idegeire, mintha az arénában ülne, így ilyenkor inkább felnyergelte a lovát és kiment vele, megpróbálván elfelejteni a veszélyt, amelynek a férje állandóan ki volt téve. Nagyon hiányzott neki a szeretett férje, de nagyon hiányzott neki az is, hogy valakivel találkozzon. Az egyetlen élőlény, akihez beszélhetett – a lova volt! Amikor jó idő volt, még talált magának valamilyen elfoglaltságot a ház körül vagy kilovagolt, de amikor néha esett az eső, csak szomorúan ült a nagy szalonban, bámult maga elé, vagy éppen bújt egy könyvet, mint ahogyan otthon is csinálta, amikor a búskomorság rátört. De mégse sajnálta a döntését! Gondolt Maudera és a nagymamára, de nem vágyott vissza és pláne nem akart az anyjával kapcsolatba lépni. Így csak néha írt egy semmitmondó levelet a húgának, tudván, hogy az anyja úgyis fel fogja bontani és elolvassa, még mielőtt Maude kezébe került volna. Mégis a legtöbb idejét Black Diamonddal töltötte.
Egy szép napon éppen hazafelé tartott, amikor Black Diamond lesántult. Szerencsére éppen egy nagy hazienda közelében volt, így Kim leszállt a lóról és óvatosan vezette a szenvedő állatot a nagykapu felé. A csengetésre csak nagy sokára lehetett lépéseket hallani a köveken, de végre egy szép spanyol nő nyitott ajtót. Csodálkozó szemmel nézett Kimre.
-Elnézést, hogy zavarok,- kezdte Kim a beszélgetést, -Kim Almerida vagyok, a lovam lesántult és pihenésre van szüksége, esetleg még állatorvost is kell hívni hozzá. Meg tudnám kötni az árnyékban valahol?- A fiatal nő ezekre a szavakra nagyra nyitotta a kaput és beengedte Kimet és Black Diamondot.
-Természetesen, soha el nem utasítom azokat, akik segítségért fordulnak hozzám. De mondja - a férje netán a híres José Almerida, a verhetetlen, a hős?- Míg Kim megkötötte a lovát egy nagy fa tövében, kissé mosolygott, amikor válaszolt.
-Hogy verhetetlen - nem tudom, de tényleg bikaviador és sokan hősnek is látják.- Azután megvizsgálta Black Diamond lábát és gyorsan rájött, hogy egy kavics beszorult a patkó és a pata közé. Hosszú kísérletezés után végre sikerült neki a kavicsot eltávolítani, de a lónak még pihennie kellett. A kedves háziasszony behívta Kimet a házába és megkínálta egy hűs itallal.
-Elnézést, még be sem mutatkoztam,- szólt kissé elpirulva, -Rosa Diaz vagyok. A férjem sajnos nincs itt, ő repülőgép pilóta és csak néha jöhet haza. A két fiunk internátusban van Sevillaban.
-Az én férjemet se látom gyakran,- sóhajtott Kim. Így kezdődött egy csodálatos barátság. Hiába volt Rosa Diaz tíz évvel idősebb, mint Kim, de nagyon sok közös érdeklődésük volt, néha nevettek egy semmiségen mint az iskolás-lányok, néha komoly problémákról beszélgették. Tág értelemben szomszédok voltak, így Rosa felajánlotta Kimnek, hogy hetente egyszer elviszi az ő kocsijával bevásárolni, és néha elmentek együtt valahova sétálni vagy a tengerpartra. Amikor Kim egyszer Josének elmesélte a barátságát Rosaval, csak annyi hozzáfűznivalója volt:
-Ismerem a családot. Nem gazdag, de büszke a nevére! - Nem vagyok ellene, hogy néha elmész hozzájuk, pláne amikor az asszony egyedül van!
-Nem is hagynám, hogy megtiltasd nekem!- Kim halkan beszélt, de határozottan. José ezen nagyon felháborodott.
-Ha én neked valamit megtiltok, akkor te szót fogadsz!- ordított hirtelen. -Én vagyok a férj, az úr a házban - te azt csinálod, amit én mondok! Ha nem akarom, hogy te valakit meglátogass - nem teszed! Nem hagyhatom, hogy te esetleg valakivel ismeretséget vagy még rosszabb, barátságot köss, aki nekem nem tetszik!- Kim nagyon meg volt lepve a férje majdnem önkívületi állapotától, de megtartotta a nézőpontját. Nyugodtan fordult a férjéhez:
-José! Én egy felnőtt asszony vagyok! És én azzal kötök barátságot, akivel akarok!
-Nem, amikor ez az én érdekeimnek ellentmond!- kiabált José.
-Lehet, hogy egyesek a TE barátaid közül az ÉN érdekeimnek ellentmondanak,- fűzte hozza halkan a felesége, és a sok tüzes nőre gondolt, akik minden egyes bikaviadal után az ünnepeken a férje körül ténferegtek mint legyek a mézes edény körül. José nem tágított.
-Én vagyok a férfi, az én életemhez nincs semmi közöd!- ordította, de amikor észrevette Kim arckifejezését tudta, hogy ezzel túl messze ment. Gyorsan átölelte a feleségét és megpróbálta jóvátenni az előző hibát.
-Na gyere, Kim, ne vitatkozzunk! Természetesen elmehetsz Diazékhoz, és ő is jöhet ide.- Azzal megcsókolta Kimet és irányította a hálószoba felé.
-Olyan sokáig nélkülöztelek, Kim, gyere, vágyok rád!- De ez az egyszer a simogatásai hidegen hagyták a fiatal asszonyt. Nem érezte már azt a forró szenvedélyt, nem ízlettek a csókok sem. Túlságosan mélyen hatott a sokk, amikor az előző vita után rá kellett ébrednie, hogy a férje a lelke mélyen egy nagyon is önző ember, aki még a régi felfogásban nevelkedett fel, hogy a férj az úr a házban és hogy a felesége csak kicsit több mint egy rabszolga - jó az ágyban, ha a férjnek éppen van kedve hozzá, jó a háztartásban, de semmi önálló élete nincs. Bár ismerte ezt otthonról, de nem hitte volna, hogy épp olyan elnyomott lesz majd a házasságában, mint a családban régebben. Amikor José végre elutazott, majdnem örült, hogy végre egyedül van, hogy legalább valamennyi időre szabad. Gyakran lovagolt most Rosa-hoz és Rosa is sokszor ellátogatott a barátnőjéhez. Így lassan véget ért a bikaviadal-idény. Kim hazavárta a férjét, hogy végre együtt tölthessék a vakációt. De amikor a nagy autó megállt a kapu előtt, Kim érezte, hogy valami megváltozott. José már nem jött nagyra tartott karokkal felé, inkább várta, hogy a felesége menjen hozzá és átölelje. De nagyon gyorsan kiszabadította magát a csókolózásból is.
-Hagyd abba, Kim! Nem vagyunk mi már fiatal házasok! Nem illik olyan hevesen csókolózni! Inkább hozzál valami ennivalót, nagyon éhes vagyok!- Kim lenyelte a könnyeit és mutatott a konyha felé.
-Nem mondtad, mikor jössz, így csak egy hidegtálat készítettem elő.- José mérgesen nézett rá.
-De én meleg ételt akarok! Hopp, csinálj gyorsan valamit, míg én átöltözöm - és ne is várd el tőlem, hogy a konyhában egyek, mint valamilyen paraszt! Ha egyedül vagy, nem bánom, hol eszel, de én csak az ebédlőben ülök asztalhoz!- Azzal bement a házba és Kim, aki már nem bírta visszatartani a könnyeit, sietett a konyhába, hogy gyorsan meleg ételt főzzön a férjének. Neki azért elment az étvágya. Amikor José kényelmesen ült a nagy asztal mellett az ebédlőben és Kim felszolgálta neki, nem is kérdezte, hogy miért nem eszik az asszony. Később, egy pohár whiskyvel a kezében, José heverészett egy nagyfotelben és Kim leült vele szemben. Erőt vett magán, majd egyenesen a férje szemébe nézett:
-José, mikor és hova megyünk majd üdülni?
-Üdülni????- José olyan hevesen tette le a poharat, hogy majdnem a fele whisky kiömlött.
-Nincs arra semmi időnk, és pénzünk sincs! Új akolt kell építenünk, mert vettem egy birkanyájat, egy pár héten belül itt lesznek!- Kim meglepődött.
-De José, minek kell nekünk egy birkanyáj? És mit jelent az, hogy ?- José úgy nézett a feleségére, mintha egy másik bolygóról jönne.
-Természetesen ez azt jelenti, hogy TE meg én! Ki más építene? Nem adom ki a pénzt, amikor mi ketten is tudunk dolgozni. – És a birkák a legjobb befektetés mostanában, sok pénz lehet velük keresni!- Kim megkövülten ült a férjével szemben és nem akart hinni a fülének.
-De José, én azt hittem, hogy elég pénzünk van. Te egyszer azt mondtad nekem, hogy eleget keresel, hogy nyugodtan élhessünk!
-Persze, van is! De nem ártana, ha több is lenne - és a birkákkal sok pénz lehet csinálni! Viszont nem fogom kidobni a pénzt az ablakon, amikor olyan munkáról van szó, amihez nem kell feltétlenül szakember.